yóga_ॐ

Skate Kitchen (Skate Kitchen-2018) [Kritika]

2018. szeptember 27. 08:25 - demeter zita

skate_kitchen_screenshot_20180811145827_4_original_1150x645_cover.jpg

Ha a jógázásról filmet forgatnék, akkor hasonló vonalon indulnék el, mint a 2018-as Skate Kitchen. Hogy miért? Mert vagány és áramló, szinte légies az atmoszférája. Teljes mértékben emeli a mozi értékét, hogy a szereplők a hétköznapokban is gördeszkáznak (valószínűleg napi szinten, szeretetből űzik azt), így ezáltal hitelesnek bizonyulnak. Az alkotás története, valamint az üzenete számomra értelmezhető, konkrét, jó értelemben véve egyszerű. Dokumentumfilm-szerű és alkalmanként reklám hatású. Egy életérzést reklámoz.
Tinédzserkoromban hasonló hangulatban növögettem, mint amit a kb. 100 perces film közvetít. A többség körülöttem szívvel-lélekkel űzött valamilyen eszközös hobbit. Ki görkorival, ki deszkával, ki kosárlabdával, gitárral, én akkoriban rajz cuccokkal, mappákkal pörögtem, míg mostanság jógaszőnyeggel. Emlékeim szerint ezekhez a kedvtelésekhez tartozott egy életérzés, esetleg szubkultúrán alapuló közösségi létezés. A kamaszkor ebből a szempontból is meghatározó lehet. Tapasztalatom, hogy ritka az olyan, aki a későbbi évek során az akkori érdeklődése mentén tud  érvényesülni, de már az is kisebb csoda, ha felnőttkorában egyáltalán azt vagy azokat a hobbikat képes megtartani, viszonylagos rendszerességgel működtetni.

skate_kitchen_screenshot_20180811145827_2_original_760x760.png

A kaliforniai Crystal Moselle lenyűgöző rendezői és Shabier Kirchner pedig csodás operatőri munkával kápráztatott el. Számomra érződik, hogy valami olyat hoztak létre, ami számukra jelentőséggel bír, amihez esetleg saját, valós élmények is társulnak. Az aláfestő zenék illeszkednek a képkockákhoz, a történet áramlásban van egy-két momentumot leszámítva. A főszereplő néhány kapcsolódásának vagy kapcsolódásbeli hiányának a részletezése túl sok. Például az édesanyjával való kapcsolat ecsetelése. Szerintem ennek a témának a részletezése akasztja a filmet, persze az összhatás tekintetében jelentőséggel bír, hiszen hordozzák a film, a történet igaziságát, emberiességét. Az átélt konfliktusok, nehézségek, szomorúságok, örömök, lázadások, a “coming of age” lényegiségét képezik. 

Imádom a helyszínválasztásokat, ahogy a főszereplő Long Islandből a még nyitottabb manhattani térbe, nyüzsgésbe érkezik. Egy gördeszkaparkba, tök egyedül a deszkájával, a világháló segítségével indítva ezt a kalandot. A szereplők tekintetében a rendező azt nyilatkozta, hogy neki nem hivatásos színészekkel egyszerűbb dolgoznia. A Camille-t alakító Rachelle Vinberg játéka gyönyörű természetességgel suhan a film elejétől kezdve a végéig. Ügyesen viszi vászonra belső küzdelmeit,  szorongásait, de boldogságát, vidámságát egyaránt, mikor pédául összetalálkozik a szenvedélyes és cserfes lánycsapattal, akik valami elképesztően bájos “girlpower”-t testesítenek meg. Az általuk képviselt erő nem lehengerlő, se nem fölényeskedő mások irányába, hanem belülről fakadó, néha esendő, adott területen kitartó, szorgalmas, viszont mikor szükséges csajosan harcias. 

Ha a szereplőknek kívánhatnék valamit, akkor talán azt, hogy a filmben megjelenő lelkesedést, a gördeszkázásért való önmagáért valóságot őrizzék meg ugyanazon a területen vagy másra “menekítsék át” a jövő tekintetében.

+sikerül egy hangulatot, életérzést megragadni

+hiteles szereplők

+kiváló rendezői és operatőri munka

-néhol túlcsordul a történet

-az utolsó 15 perc vontatott

80%

 

_dzy
 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://demeterzitayoga.blog.hu/api/trackback/id/tr9214266173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.