Az igaz történeten alapuló, 1956-ban játszodó dráma egy kelet-német középiskolás osztály életébe és a diákok együttes kiállásába nyújt bepillantást. Olyan időkbe, amelyekről én csak a történelemkönyvből, múzeumból, dokumentumfilmekből és az őseim elmondásaiból tájékozódhattam. Persze ezeken túl olyan ismerős a film hangulata, közege... Aztán érkezik erős eszmélésem, hogy az 1956. novemberétől fennálló Kádár-korszak szocializmusában, az úgynevezett gulyáskommunizmusban születtem, tehát vannak személyes benyomásaim egy hasonló rendszerről, csak éppen a 80-as évekből (a puha diktatúrából).
A néma forradalomban az egyik tanóra elején az érettségi előtt álló fiatalok kétperces némaságba burkolóznak, amely történés mentén a cselekmény bonyolódni kezd. Érintve érzem magam a magyar vonatkozás miatt, hiszen az 1956-os magyar forradalom áldozatainak híre váltja ki belőlük a hallgatást. Majd annak érdekében, hogy a felső vezetés megtalálja a rendszerellenes mozzanatnak titulált akció felbujtóját egy igen szigorú felelősségre vonás veszi kezdetét. Ebben a metódusban a mézes-mázasságtól, a zsarolást és az erőszakon át szinte mindent használnak annak érdekében, hogy megtalálják a kétperces megemlekézés ötletgazdáját. Egy egész osztály vívódik, retteg, lázad, és van, aki megalkudni látszik. Fordulatokban és érzelmekben egyaránt rendkívül gazdag film lebilincselő. Lars Kraume nem titkoltan jelentős adag inspirációt merített a nyolcvanas évek kultfilmjéből a Holt Költők Társaságából. Ez számomra a film készítésén, hangulatán nyomon követhető. Kraume filmjében is pirospozsgás arcú, csillogó szemű tizenévesek diktálják a ritmust, hallgatják titokban, óriási érdeklődéssel a rádiót, itt A néma forradalomban a RIAS híradásait. A rádiót tilos lenne hallgatni és a rendszer legszívesebben betiltaná, persze betiltana mindent, amiről úgy véli, az a működését veszélyezteti. A film története végül katartikus fordulatot vesz. Aktákat rántanak elő és nyomás alá helyezik mind a szülőket, mind a gyerekeket, ezzel pedig ellentétet is gerjesztenek közöttük. Rendkívül szomorú látni azt, hogy a szülők felelőtlen magatartásának, hazugságának és leginkább önmaguk irányába generált hazugságaiknak, ragaszkodásaiknak legnagyobb elszenvedője az utánuk következő generáció, adott esetben a saját gyerek. Viszont öröm látni azt, hogy egy generáció tagjainak van hite, bátorsága kiállni saját magáért, ezáltal önállóan megváltoztatni életének alakulását, úgy, hogy levedli önmagáról a berögzött, szerzett mintákat és egy más, ismeretlen utat választ. Szerettem nézni a többnyire az NDK-ból származó színészek játékát, mint például Ronald Zehrfeld. De emlékezetes alakítást nyújtanak az ifjú tehetségek is. A Theót játszó Leonard Scheicher vagy Jonas Dassler Erik szerepében, aki egy meggyőződéses kommunista karakter. Dietrich Garstka regénye alapján készült, 1956 témában karakteresre sikerült történelmi alkotás bemutatja, hogy egy közös döntés milyen hatással lehet egy tágabb, s szűkebb értelemben vett közösség, továbbá az egyén életére, valamint, hogy egy adott döntés milyen reakciókat képes kiváltani.
Végül egy spoiler alert. Az alábbi linkre kattintva kiderül mi történt az osztály diákjaival:
http://nol.hu/archivum/archiv-427463-237247
+ rendezés és színészi alakítások
+ Dietrich Garstka személyes története és maga a történelmi háttér
+ helyszín és a ruhaválasztások
- hosszúra nyújtott történet
- érzelmileg túlfűtött jelenetek
- felesleges konfliktusok
85%
_dzy
