Floridai álom (The Florida Project-2017) [Kritika]
Sean Baker egy ízig-vérig realisztikus, már-már dokumentum jellegű filmet festett vászonra. A színkavalkád az egész 111 percnyi játékidő alatt jelen és hatással van. Bámulatosan élesek a képi megjelenítések, egy varázslatosnak gondolt környezetben, Floridában. Turistaként a világ azon féltekére látogatva, aligha gondolná az ember, hogy a mélyszegénység ott is létezik, sőt Orlando agglomerációjában szüretelni lehet, mint a narancsot. Sean Baker lerántja a rószaszín ködfátylat és a nézőt egy külsőségeken túlmutató világba kalauzolja. Gyerekek, felnőttek lelkébe szavakon és cselekvéseken keresztül. Bemutatja milyen amerikai módra motel szobában tengetni a hétköznapokat alig pár négyzetméteren, a kiadásokhoz, mint például a havi bérleti díj, a napi betevő falathoz “fillérről-fillérre” összerakosgatni a pénzt, óráról-órára lézengeni belső motivációtól szinte teljesen mentesen, mindezek ellenére egészen erős szituációkban helytállni, jelen lenni. Harc a megélhetésért, az álmokért, egymásért és az emberi minőség megtartásáért. Számomra az alkotás túlmutat a személyes történeteken, társadalomrajzzá szélesedik.
A főszereplők jórészt gyerekek, akik családban vagy csonka családban, nehéz körülmények között élnek, szeretnek, játszanak olyan Disney nevek által inspirált lakókörnyeztekben, mint “Magic Castle” vagy “Futureland Inn”. A mozi eredeti címe a “The Florida Project” a filmbeli heyszíntől nem messze található Disney World-el vonható párhuzhamba. Az 1960-as években maga Walt Disney nevezte így teremetett, pompázatos világát. A szereplők, ha térben közel is, de valójában brutálisan távol helyezkednek el ettől a pompázatos világtól. Ők most a periférián működnek zsúrpubiságtól, polgári allűröktől mentesen, modortalanul, néha tökéletesen vadul. És ennek az egésznek van valami igazán kedves, magával ragadó, különlegesen őszinte bája. Erről a polgárpukkasztó, izgalmas dinamikáról pedig a színészek gondoskodnak kivételes alakításaikkal. Moonee, a hatéves kislány a kölyökcsapat vezére. A másik két tag Scoote és Jancey többnyire szimplán sodródik az árral, kivéve mikor a szülők lekapcsolják őket a bandázásról. A gyerekek jönnek-mennek, cirkálnak a színes lakókörletekben számtalan csínyt elkövetve. Akad hely, ahonnan “KIDS OUT!” felhorkanással a felnőtttek egyszerűen kizavarják őket, mert botrányosan rossz a magaviseletük. Nem meglepő módon Monnee anyukája, a felnőni, felelősséget vállalni aligha tudó Halley is egy outsider. William Dafoe, mint Bobby a motel menedzsere mellékszereplőként igazán karakteres, egyszerűen kiváló alakítást nyújt. Áramlik a film történtével és belengi azt, hol szigorával, hol laza, vicces könnyedségével. Na de ő egy sztár, a szó jó értelmébe véve. Brooklyn Prince esetében pedig szerintem egy sztár van születőben. Érdemes megjegyezni a nevét.
Eltelt pár nap a mozi élményem óta. Ezen idő alatt dolgozott bennem és leülepedett, így már ki tudom jelenteni, hogy a Floridai álom jelentős hatást gyakorolt rám, esetemben a feledés homályába merülést kizárnám. Általánosságban egyszerre kering bennem egy cukormázas, színes, mesés képi világ, alig, szinte semmi zenével, valamint egy drámaian nyomasztó, azonban néhol szuperviccesen cuki és aranyos tartalom, forma. Nem könnyű átélni a kettősséget, ami végigvonul a történeten, s azon is túl egy egység felé haladva bátran, egy álmokkal övezett, talán boldogabb, játszin könnyedebb hangulat felé. Hmm… Irány Walt Disney World (persze itt ezt most szimbólikusan értem, aki látta vagy megnézi a filmet, az érteni fogja)!
_dzy
fotó: Demeter Zita
