yóga_ॐ

értékek áramlása

2018. június 01. 14:10 - demeter zita

Csíkszentmihályi Mihály Az áramlat című könyvében, mely a pozitív pszichológia alapműve és egyike a több ezer éves védikus szemlélethez legközelebb álló szellemiségnek A test feletti végső uralom: a jóga és a harcművészetek fejezetében a következőket írja:

“Ha a testről és a felette való uralom elsajátításáról esik szó, meg kell állapítanunk, hogy a keleti civilizációkhoz képest gyermekcipőben járunk. Amit a Nyugat a materiális energia felhasználása terén elért, azt India és a Távol-Kelet a tudat fölötti közvetlen uralom terén sajátította el. Hogy ezek közül a megközelítések közül egyik sem bizonyul ideális életvezetési programnak, azt világosan mutatja az a tény, hogy az indiaiak megszállottsága az önuralom technikáival kapcsolatban és a fizikai környezet anyagi kihívásainak teljes figyelmen kívül hagyása ahhoz vezetett, hogy tehetetlenség és apátia uralkodott el a források szükössége és a túlnépesedés által térdre kényszerített népesség nagy részén. Másfelől azonban a Nyugat uralma a materiális energia felett azt kockáztatja, hogy amihez csak nyúl , azt azonnal gyorsan elfogyasztandó forrássá változtatja, és ezzel kimeríti a környezetet. A tökéletes társadalomnak egészséges egyensúlyt kell létrehoznia a spirituális és a materiális világ között. Mivel messze járnak a tökéletességtől, azt kell eltanulnunk a keleti vallásoktól, hogyan tegyünk szert a tudatunk feletti uralomra.”

A védikus tudomány több tudatszintet különbözetet meg, ezek közül az egyik legmagasabb minőség, mikor olyan tudás, ismeret érkezik, ami képes egyéni és majd közösségi szinten is értékrenddé válni. Na de mit is jelenthet az értékrend. A wikipédia a következőképpen definiálja: 

“Egy személy értékrendje értékek azon halmaza, amelyet a személy viselkedésében, döntéseiben követ, meghatározónak tart. Ez azt jelenti, hogy a különböző szituációk értékelésekor mit tart fontosnak, mit tart pozitívnak és mit tart negatívnak, illetve, hogy mennyire tartja annak. Ezen értékek összessége dönti el, hogy az adott személy az adott szituációt milyen jónak, milyen rossznak avagy mennyire kívánatosnak vagy kerülendőnek ítél. Így az értékrend szorosan összefügg a személy céljaival, erkölcsével.”

Most úgy gondolom 2018-ban stabil értékrendben nem bővelkednek az alapok, pedig annak mentén egy kiváló lehetőség nyílik arra, hogy egyénileg például nézőpontok alakuljanak ki, vélemények és a hasonlóan gondolkozók közösségbe kerüljenek egymással. 

Számomra az értékrend egyszerre jelenti a külső_forma és a belső_tartalom egyensúlyát, mint ahogyan a jóga, valamint a harcművészetek tartalmas gyakorlása is egy saját harmonikus állapot eléréséhez vezethet. Ha elcsúszás, felborulás van, akkor az megérezhető, észrevehető, de csak akkor, ha a figyelem adott. Több évnyi gyakorlás fényében határozottan jelenthetem ki, hogy az áramláshoz elengedhetetlen összetevő a figyelem, a figyelmesség. A figyelmen keresztül ismerhetők fel, majd a figyelemben érhetnek meg a  szív, s lélek ragaszkodásmentes, őszinte értékei és mutathatnak egy teljesebb, saját kapcsolódási mechanizmust, amely aztán belülről elindulhat kifelé és könnyedén kapcsolódhat a környezethez is, de igazán csak a hasonlóhoz fog tudni. A figyelem képességének növelése eredményezhet az itt és mostban egy kiegyensúlyozott hangulatot. A jóga, a harcművészetek, a meditáció mind ősi technikák.  Rendszeres gyakorlásuk az “itt és most” állapot útjára koordinálhat. A oda vezető  út mindenki számára elérhető, szabadon  választható, s egyben rendkívül kalandos lehet, főleg akkor, ha van hit, bátorság annak a megéléshez, hogy létezik az érkezékszerveken túlmutató tapasztalás, melynek vonzata lehet egy másfajta rendezési elv. Ennek következtében beállításra kerülhet egy letisztult, hiteles egyéni értékrend is.

Folytonos figyelemben minden érték megérkezhet, aminek kell és minden nem önazonos távozhat, leválhat amivel nincs dolgod az itt és mostban.

fight-club-1.jpg

_dzy

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://demeterzitayoga.blog.hu/api/trackback/id/tr2014017142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.