Kollár-Klemencz Lászlóval, az emberrel 2018 októberében Dömörkapun beszélgettünk a természet közelében. Ebben a hónapban jelent meg A műanyag kerti székek életéről című könyve. A novelláskötet természetírásokon keresztül mutatja be, hogyan találkozik az ember a természettel, hogyan működik az ember a természetben, és végső soron azt is: mi a természetes az emberben.

A könyvedben a műanyag kerti szék üzenetet közvetít. Honnan, hogyan érkezett a téma?
Eleinte csak fényképeztem a műanyag kerti székeket. Azt vettem észre, hogy úgy néznek ki mint az ülő emberek. Mindenféle érdekes helyzetekben találtam őket. Sokszor viccesek voltak ezek a képek. Igazán ebből indult ki. Majd elkezdtem azon gondolkodni, mennyire a mai kor lenyomata a műanyag kerti szék. Egyfajta szimbóluma a mai kornak, annak, amilyen életre kényszerít a fogyasztói társadalom. A véleményem, ahová most kerültünk, mint fogyasztók és ennek a problematikája, a saját viszonyunk a saját természetünkkel, a viszonyunk magával a természettel, az emberekkel, a kapcsolataink mind olyan műanyag kerti székesek. Könnyen eldobhatók és újra cserélhetők. Ha nem is jelenik meg végig a könyvben, de vezérfonalként áthatja az egészet maga a gondolat, hogy mennyire műanyag kerti székes az, amit élünk és ahogyan viszonyulunk önmagunkhoz, a környezetünkhöz, a tárgyakhoz. Olcsó, eldobható és nagyon könnyen újra cserélhető. Persze lesarkítva most az egészet.

Az életedben a zenélés és az írás egyaránt jelen van. Melyikkel kezdtél el korábban foglalkozni? Vagy mindkettővel egyszerre?
A zene volt az első. Hosszú időn keresztül nem volt gondolatom, hogy írással vagy irodalommal foglalkozzak bármilyen szinten is. Irodalom szempontjából a sok áldozat közül az egyik vagyok, akinek még az iskolában elvették tőle a kedvét. A könyveket nagyon szeretem, de sose fogyasztottam őket habzsolva, mert kifejezetten fáraszt más emberek víziója. Komolyabban filmesként kapott el az írás, filmekhez kapcsolódóan kezdtem el történeteket írni. Majd jöttek felkérések, megkeresések, és aztán én kerestem meg a Magvetőt A miért távolodnak a dolgok? című első könyvemmel  2015-ben.

Számodra mit jelent az írás?
Kezdetben azt gondoltam terápiát. Viszont ebben a folyamatban könnyen lehet maximum csak én gyógyulok. Szóval a terápiás jelleg az egyfajta alapszint. Ezen számomra már túlmutat, azért, mert az írásaim másoknak is adnak. Nagyon szeretem az alkotói folyamatot magát, hogy lehetőségem van elmerülni a részletekben, akár különböző irányokba mozdulni egyszerre. Nem tartozik mindennapi tevékenységeim közé, de ha írok, az egy nagyon aktív, mély folyamat és kényszertől mentes, mivel nem tekintek rá hivatásként.

Milyen összefüggésekre világítasz rá a könyvedben?
A fogyasztói társadalom egy egészen másfajta életre kényszeríti az embert. Ebben elveszítheti önmagát, elveszítette az aranykort, ugyanakkor vissza is találhat, akár a hibákon keresztül és foglalkozom azzal, hogyan lehetséges értékeket átmenteni. Maga az emberi természet hozta létre a műanyag kerti székeket is, így azok az egész Föld egyetemes természetének a szerves részei. Tulajdonképpen a könyvben szereplő írások próbálják megfejteni, megszerettetni azt az állapotot, amit itt és most kreáltunk magunknak a Földön.

Számodra mi az, ami értékkel bír, ami valós tartalommal rendelkezik?
A szeretetnél erősebbet nem tudok. Alap. Az egy nagyon fontos dolog, és az elfogadás. Az a tapasztalatom, hogy a felnőtté válás folyamatában elromolhat valami. Ez leginkább ott követhető nyomon, hogy a gyerekeket mindenki tudja feltétel nélkül szeretni. Egy játszótéren odalép hozzá és simán kommunikál vele, bizalommal. Aztán azt is tudja mindenki, hogy a felnőtteknek hasonló feltétel nélküli szeretettel és elfogadással kéne egymáshoz viszonyulniuk. De ettől szerintem most távol vagyunk.

Milyen a te természet megélésed, a vele való kapcsolatod?
Egy dallal szeretnék válaszolni a Rengeteg albumról. Ez az Elrontottak című dal. A csend, a fák, az erdők, az állatok, a patakok, a családom mind elrontottak, de nagyon is szeretem, ahogyan elrontottak. Mert ők azok, ezek azok, amik a tárgyakban is megmutatták és mutatják nekem a mindent átölelő energiát. Ha ettől meg kéne válnom, akkor kiüresednének a dolgok. A valós tartalmat sokkal inkább érzem a természetben, mint a városban. Az elérhető legtermészetesebb állapotom törekszem megtalálni, élni itt és most a kommunikációmban, a kapcsolataimban, abban, ahol vagyok, a természetben.

Az interjút készítette: Demeter Zita

Fotó: Révai Sára

forrás: http://infoneked.hu/az-ember-es-termeszet-interju-kollar-klemencz-laszloval/

_dzy

ॐ