A jóga foglalkozások elején általában érdeklődöm a gyakorló korábbi tapasztalatairól, esetleges sérüléséről. Egyik este ugyanígy történt. Egy tizenéves megosztotta, hogy ő ököllel indult a családtagja felé, majd inkább lerohant az utcára és szétrugdosott egy oszlopot, aminek a következménye egy saját, durva lábsérülés lett. Önmagát bántotta. Vajon akkor, ott megértette a szituációkat? Talán nem. Azonban, hogy kimondja, foglalkozik a reakcióval, elkezdte felismerni és lépést tett.

A jóga világában olvasok, látok megközelítéseket. Például harcost. Kivel/Mivel a küzdés? A testtel. Szerintem ez rossz megközelítés, mert így magas hatásfokon aktivizálódhat az ego, ami totál szélsőségesen elsodorhat. Ilyenkor cél lehet a testi korlátok leküzdése, bármi áron. Erőszakkal. Mert kell az ászana. Azonnal. Akár külső ráhatással is. És akkor érkezhet a belenyomás, "belepréselés" bevonzása. Aztán jöhetnek a sérülések, a brutál fájdalmak. Utána az ehhez való hozzászokás. Majd a hasonló stílusban való oktatás: nem szem előtt tartva a gyakorló testudatosságának szintjét (önbizalom nélkül pedig elképzelhető, nem jön a jelzés: "Oktató, légyszíves, ne csináld, mert nem bírom, bazira fáj!" ) Ahol sanyargatás van, ott nincs együttműködés. Márpedig a jógában kiváló irány lehet, ha együtt, egyszerre működik az instruktor és a gyakorló, egyénileg pedig, belül az elme, a tudat, a test, a légzés.. Harmóniában. A sok finomhangolás komoly munka. A keletkezett "ön" érzetek figyelése, megismerése, megértése. Minden körülmény között a határok erőszakmentes feszegetése egy minőségibb, stabilabb fejlődési lehetőséget biztosíthat. Ezáltal alakulhat ki az alaposabb önismeret. "on the mat-off the mat", a matracon és a matracon túl egyaránt. Viszont ehhez az úthoz szükséges a türelem, a bátorság, a szeretet hármasa. 

Javaslat: mindig tedd fel magadnak a kérdést: készen állok-e. Ebben is legyél őszinte magadhoz és esetleg kérj megbízható, hiteles segítséget :-)

Namaste!